Éééés elkezdődött!

applestoreMost, hogy Tim Cook már énekelt egy kis Sweet Home Alabama-t Pharrell Williamssel, hamarosan megtudhatjuk, mi várható az új iPhone-tól 🙂

A 17 millió előfizetővel bíró Apple Music szolgáltatásban már több, mint 30 millió dal elérhető. Azért ez nem rossz. Bár az ilyen bejelentéseknek örülünk, azért mégiscsak jó lenne, ha végre az iOS 10-ről, a Watch 2-ről és az iPhone 7-ről hallhatnánk már valamit. Irtó kíváncsiak vagyunk.

Neeee! A régi idők nagy kedvence, SUPER MARIO is lesz az AppStoreban!!!! Imádjuk, még akkor is, ha jó pár évet késtek ezzel az ötlettel…

super-mario-wallpaper

Több mint félmillió játék van már az AppStore-ban, azért a jó öreg vízvezetékszerelő még elfér. Főleg, hogy egymás ellen is játszhatnak majd a felhasználók.

12648206_ae5720a8062922d78ad5fdc537dc5d18_wm

A Rolex vezeti egyelőre az óramárkák listáját a világon, de az AppleWatch már rögtön utána a dobogó második helyén áll. Az okosórák között azonban toronymagasan az első. Kijelzőjére egy csomó új funkció került. Egyelőre csak “thing”-ként emlegették, de reméljük, elárulják már, mik is ezek.

Az Apple Everyone Can Code néven programot hirdet, amelynek segítségével gyerekek tanulhatnak majd Swiftben programozni. Vad. Ráadásul egy csomó iskolának ajándékoznak iPadeket a játékos tanulás érdekében.

Pokemon Go is lesz az új Watchon, szuper. Na, de lássuk csak, hogy is néz ki az új óra!

kepernyofoto-2016-09-07-19-39-27

Lekerekített élek, ötven méterig vízálló, és a programok is gyorsabban futnak rajta, hála a gyorsabb processzornak.

Az ötven méterig vízálló órával nyugodtan úszhatunk is, lesz külön sportszíj hozzá. A mikrofont nem kell félteni, a készülék kinyomja belőle a vizet. Ráadásul a futást teljesen külön méri, mint az úszást, azaz nem kell félni, hogy pontatlan lenne a mozgásérzékelés, a külön úszó appot imádni fogják a medence kedvelők.

Főleg, akiknek lesz rá 369 dollárja.

EGYMILLIÁRD iPhone felhasználó él a földön. Ezt gondoltátok volna? Na jó, mi egy kicsit azért sejtettük.

Ha meg már az iPhone-nál tartunk. Végre megláthattuk az új készüléket. HÁROM KAMERA, brutál szép ívek, hellóóóó iPhone 7, már vártunk!

nevtelen

Egészen új Home Buttont kapott a telefon, épp olyan lett, mint a Macbookok trackpadje.

Víz- és porálló lett a készülék, és csodaszép, fényes fekete. Reméljük, a hölgyek örömére rosegold verzióban is elérhető lesz, erről egyelőre nincs infó. Arról viszont van, hogy brutál jó a kamerája, csodás képeket készít, RAW-támogatással is rendelkezik. Helló, fotósok!

1.8-as fényerőség bírása miatt sötétben is kiváló képeket lehet vele készíteni, és tízszeres digitális zoomra is képes. 12 megapixeles fotókat lőhetünk a négy ledvaku segítségével.

Az első kamera, azaz szelfikamera 7 megapixeles képeket gyárt, ezt minden Insta-függő élvezni fogja, ahogy azokat a portrékat is, amelyeket elmosódott háttérrel készíthetünk el. Wow!

A pletykák igaznak bizonyultak, valóban nincs jack bemenet a készüléken, de egy adapterrel szerencsére hallgathatunk rajta zenét fülhallgatóval.

Amire pedig nem számítottunk, az az AirPod, azaz a vezeték nélküli fülhallgató, amit gyárilag adnak a telefonhoz. Az mondjuk kár, hogy még egy tölteni való gadgettel bővül a táskánk. De fülhallgató dobozát feltölthetjük lightning kábellel, így 24 órán át hallgathatunk zenét, egyébként 5 órát bír a füles.

Néhány napja már nem a Pokémon GO a legnépszerűbb applikáció Magyarországon. De mégis melyik alkalmazás tudta letaszítani trónjáról a pikácsukergetést?

the-100-best-iphone-apps-of-2016_ntt3.640Közel két hete letölthető az AppStore-ból a Drops nevű igencsak zseniális alkalmazás. Elsőre biztosan unalmasnak hangzik, de a Dropssal angolul lehet tanulni, de nem is akárhogyan.

Ha a tesódnak nehézségei vannak az angollal, vagy a szüleid nem beszélik a nyelvet, esetleg te magad küzdesz vele, izzítsd a telefont, és már kezdődhet is a móka. Bizony, tényleg a móka szót használtuk, mert a Dropssal a leguncsibb dolog, a szavak tanulása is egész élvezetes. Gyors, hatékony, élvezhető a tanulás az applikáció segítségével.

1.jpgKépek, keresztrejtvények és játékos feladatok segítségével übergyorsan fejleszthető a szókincs.

A dizájnja is kifejezetten trendi, de közepesen minimalista maradt, ez pedig kifejezetten felhasználóbarát.

2.jpgJa, és még ingyenes is minden iOS eszközre!

 

Valószínűleg a felét sem ismerik az iPhone felhasználók azoknak a trükköknek, amiket ezek a zseniális készülékek magukban rejtenek.

Te sem olvastad végig a használati utasítást, amikor megvetted a telefonodat, igaz? Nem gond, megspóroljuk neked az időt, és röviden elárulunk pár dolgot, amiről eddig nem tudtál, de nagyon hasznos. Figyelj!

dog-with-iphone-by-nao-chaCsekkold az Akkumulátor menüpontot!

A Beállításokban az Akkumulátor menüpont alatt megnézheted, mire használod el a legtöbb energiát. A cikk írója például elég sokat nyomkodja a Facebookot és a Safarit, így ezeket az appokat érdemesebb bezárnia, hogy tovább maradjon töltés a telefonján.

IMG_4078

Aláírnivalód van? Nem is kell szkenner!

A leghasznosabb találmány! Ha érkezett egy aláírnivaló emailben, kattints rá a csatolmányra, majd válaszd a kis táska alakú Mark and Reply funkciót. Írd alá a kijelződön, aztán nyomj a Done-ra és már küldheted is.IMG_4079Mesteri fotókhoz kapcsold be a HDR-t!

Alapból is kiváló képeket lehet készíteni az iPhone-okkal, de a HDR funkciót aktiválva akár profik is lehetnek a fotók. Amikor bekapcsolod a kamerát, egyszerűen csak nyomj a HDR-re. Ha ez be van kapcsolva, megjelenik egy kis sárga négyzet, amelyre ha rányomsz, állíthatod az élességet, fel és lefelé húzva az ujjadat pedig a fényességet is. Wow!

ChpP6myUgAEWJeA

Tanítsd meg Sirit a kiejtésre!

Zavar, hogy Siri nem tudja kiejteni a párod nevét, aki mondjuk Józsi? Mondd neki, hogy írjon be egy találkozód Józsival. Mikor válaszol, mondd, hogy That’s not how I pronounce Józsi. (Nem így ejtik Józsi nevét.) Ekkor meg fogja kérdezni, hogy ejtik, válaszolsz rá, beállítod és már meg is jegyezte.

Kiborulsz, hogy folyamatosan jönnek az üzenetek egy csoportos beszélgetésben?

Nyugi, ezt is némíthatod, mint például a Facebook chatet. Kattints a Details (Részletek) gombra a csoportos beszélgetésben, és nyomd be a Don’t Disturb, azaz Ne zavarjanak módot. Amíg ezt vissza nem kapcsolod, nem csipog a telefonod, ha a csoportba írnak.

CjLLRReWgAEFX4I

Ments el egy helyet a kedvencek közé! (Például a Macdokit 🙂 )

Jártál valami jó helyen? Írd be a keresősávba a címet, majd kattints rá. Következő lépésként kattints a Több információ gombra, majd nyomj a jobb felső sarokban látható szív ikonra. Ezzel a kedvencekhez adod, és bármikor megtalálod.Cj-EGZRVEAIh0BJ-2

Cj-EGu1UUAAwn18

Cj-EHAiUUAAVWT7

Cj-EHS9UoAErDM9

A jegyzetek lehet akár bevásárló lista is!

Ha tételesen jegyzetelsz valamit a Jegyzetekben, kipipálhatod az elvégzett teendőket vagy a megvásárolt tejet. Hogyan?

Nyomj az új jegyzet gombra, majd amikor megnyitotta a felületet, kattints a + jelre.

CcoA5KFUAAExOR-CcoA5KKUUAE0tmV

Ha ez megvan, válaszd a kis pipa jelet, azaz a To Do funkciót. Már készítheted is a checklistedet!

CcoA5K0UUAUWirbCcoA5LSUUAALvNn

 

Azt hitted, csak a távoli jövőben lesz lehetséges úgy fizetned, hogy a bankkártyád nincs is nálad? Nos, a jó hír, hogy a következő fesztiválon már elég, ha az iPhone-od veled van, egyetlen érintéssel vásárolhatsz. Sőt, akár már öt perc múlva a közértben is.

pretapplepaydesktopAz ApplePay néhány perc alatt kettő az egyben pénztárca-telefonná alakítja az iPhone-odat. Elő a telefonoddal, segítünk beállítani a funkciót!

Első lépésként a Beállítások menüpontban állítsd be a készülék régióját Nagy-Britanniára (UK). (Általános beállítások, nyelv és régió.) Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy használhasd az ApplePayt. Nyugi, ha kész a pénztárca beállítása, visszaállíthatod magyarra.

Ezután lépj ki az AppStore-ban a fiókodból.

Keress rá a boon. alkalmazásra! https://goo.gl/rdJiYT Ekkor feldobja neked az AppStore, hogy jelentkezz be, vagy hozz létre új felhasználói fiókot. Válaszd az új, brit (UK) iTunes fiók létrehozása lehetőséget, majd kezdd el kitölteni az adatokat.

Fontos! A kártyaszám megadásakor a None lehetőséget válaszd! A cím lehet a valós, magyar címed, mindössze arra figyelj, hogy az irányítószámra angol irányítószámot írj. (A Google egy másodperc alatt keres neked egyet.) A telefonszámod +36-os előhívóval a sajátod legyen.

Erősítsd meg a fiókot a kapott emailben, majd tényleg tölsd is le a boon.-t!

IMG_6682-394x700 Miután letöltötted, válaszd a Sign up opciót, és néhány egyszerű adatot kitöltve regisztrálj. Az alkalmazás a telefonszámodra (fontos, hogy tényleg a sajátodat add meg) küld egy ellenőrző kódot, amivel aktiválod az appot, és már indulhat is a telefonnal fizetős buli.

boon_ios_600x470Engedélyezd, hogy a boon. belekerülhessen a Wallet-edbe.

Ajándékba kapsz az egyenlegedre 5 fontot, így az első fröccsödet a fesztiválon a boon. állja. Bármikor feltöltheted a mobiltárcádat pénzzel a saját bankkártyádról, épp úgy, mintha a pénztárcádba pakolnál egy kis készpénzt.

A boltban klikkelj duplán az iPhone főgombjával, ekkor felugrik a mobiltárca és az ujjadat a TouchID-hez érintve tedd a PayPass terminálhoz a telefont. Már fizettél is!

Egyelőre csak a 3D Secure kártyákkal tölthető az egyenleg, ezért érdeklődj a bankodnál, a tiéd ilyen-e. Addig is élvezd az 5 font bónuszt, és irány kipróbálni az ApplePay-t!